Ilyet még nem látott a világ: foggal-körömmel ragaszkodik Budapesten a baloldali vezetés ehhez a besült ötlethez

Egy „végtelenül cinikus” magyarázattal állt elő Karácsony Gergely.

„A választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot” – fogalmazott Hollik István.
Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz − jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közszolgálati rádió reggeli műsorában. Hollik szerint ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot.
Azon túl, hogy a kommunikációs igazgató a 15 évvel ezelőtti eseményeket ecsetelte, elmondta azt is, hogy a baloldali politikusok is tudják, hogy ezek megbocsáthatatlan tettek,
A petícióra már szeptember elseje óta gyűjtik az aláírásokat.
Fotó: Facebook